Hazai sztár

Kocsis Tibor és párja, Laci: „Szeretnénk hivatalosan is összekötni az életünket”

Az X-Faktor egykori énekese és fodrászként dolgozó párja immár 7 éve vannak együtt. Pedig annak idején csak a szerencsén múlt a megismerkedésük.

Még hogy az interneten köttetett szerelmek eleve kudarcra vannak ítélve! Elég csak Kocsis Tiborra és Ferenci Lacira gondolni, akiket a közösségi média hozott össze. „Bejelöltem őt, mivel láttam, hogy jó pár közös ismerősünk van. Aztán néhány nappal később visszajelölt, kaptam tőle egy üzenetet, majd elkezdtünk beszélgetni – idézi fel Laci a 2017 tavaszán történt eseményeket. – Nagy mázli, hogy egyáltalán szembejött velem a neve és a fotója, mert nem igazán szoktam a jelölések között kutatni. Néhány hétig ezután kizárólag online beszélgettünk” – teszi hozzá az énekes.

A szerelmük nem ismert határokat

Aztán egy közös ismerősük házibulijában találkoztak először a Vajdaságban, ahonnan Laci származik. „Eleinte nagyon megijedtem. Magam sem tudom, miért. Talán, mert hirtelen ott állt előttem az az ember, akivel addig csak írásban beszélgettem.

Szerencsére hamar elmúlt a kezdeti lámpaláz, és az este kifejezetten jól sikerült. Akkor már éreztük, ez több lesz, mint barátság.

Nem sokkal később mutattam egy képet róla anyukámnak, tőle tudtam meg, Tibó egy ismert énekes. Én ugyanis nem követtem a show-bizniszt, ő pedig ezt nem tartotta fontosnak megosztani velem, mert hivalkodásnak érezte volna” – mondja nevetve Laci.

Hosszú hónapokon keresztül csak ritkán, heti egyszer-kétszer tudtak találkozni, mivel 300 kilométer és egy határ választotta el őket. „Emiatt nem is tudtam felhőtlenül boldog lenni, kettős érzéseim voltak. Egyrészt úgy éreztem, megtaláltam az igazit, viszont azt is tudtam, ez ebben formában, távkapcsolatként nem vezet sehova. Őrjítő volt” – emlékszik vissza Tibó.

A fontos évfordulókat szeretik megünnepelni

Ugrás az ismeretlenbe

Hét hónap után döntöttek úgy, elég a távkapcsolatból, Laci felszámolta az otthoni vállalkozását, és párja mellett új életet kezdett Budapesten. „Bátor lépés volt, mert tudtuk, ha valami balul sül el, nem tud csak úgy hazamenni, mintha mi sem történt volna. Ez nem kis nyomással járt.

Nyugodtan mondhatom, az összeköltözés utáni időszak volt a kapcsolatunk legnehezebb periódusa. Mindketten kicsit görcsösen akartuk, hogy minden jól alakuljon.

Gyakran csináltunk a bolhából elefántot. Valamint ahhoz sem volt könnyű hozzászokni, hogy teljesen máshogy kezeljük a konfliktusokat. Ő egy lobbanékonyabb természet, én pedig napokig képes voltam elemezni egy-egy beszólását” – mondja nevetve az énekes.

A kezdeti, rázósabb időszak után aztán világos lett előttük, hogy eltérő jellemvonásaik kiválóan kiegészítik egymást. „Akarva-akaratlanul formálódtunk is. Én mellette megfontoltabb lettem, már nem megyek fejjel a falnak. Ő pedig gyakorlatiasabb és bátrabb lett” – mondja Laci. „De otthon még mindig én vagyok a pénzügyminiszter, én felügyelem a költéseket” – veszi át a szót viccelődve a művész.

Legyen szó munkáról vagy kikapcsolódásról, hét éve mindenhová közösen mennek

Tökéletes rendszer

Két kezükön meg tudják számolni, hány napot töltöttek távol egymástól az elmúlt hét évben. „Majdnem mindent együtt csinálunk, közös vállalkozásunk van, Laci általában elkísér a fellépéseimre. A mi rendszerünk így működik jól. A jövőben szeretnénk hivatalosan is összekötni az életünket, nem a papír vagy az öröklés miatt, hanem mi valóban a másik mellett képzeljük el a jövőt, és ezt jó lenne megünnepelni egyszer”– taglalja Tibor.

Mázsás terhektől szabadult meg

Kocsis Tibor 2021-ben, a 40. születésnapja után nem sokkal vállalta fel, egy férfivel él együtt. Ezt jó néhány álmatlan éjszaka előzte meg, de legkevésbé sem bánta meg a bátor kiállását. „Ismert emberként rengeteg energiát emésztettek fel a ferdítések és a hazugságok. Megterhelő volt állandóan arra gondolni, mi lesz, ha kitudódik. A feltétel nélküli támogatása is kellett ahhoz, meg tudjam ezt lépni” – vallja be Tibor.

Kiemelt kép és fotók: Archív, Olajos Piroska/fotocentral.hu

Megjelent a Story legfrissebb száma!

A Story Sztárdiéta különszámát keresse az újságosoknál!

Kövess minket az Instagramon is!

OSZAR »