Hihetetlen fejleményekről számolt be az 53 éves Selma Blair. A színésznő 2018-ban beszélt először arról, hogy – Christina Applegate-hez hasonlóan – szklerózis multiplexszel diagnosztizálták. Most viszont Selma azt mondja, csodálatos gyógyulási folyamat indult be nála: a betegség visszaszorult, és kevésbé befolyásolja az életét. „Most fantasztikusan jól vagyok, nagyjából egy éve remekül érzem magam.
El is kezdtem tervezni a jövőt. Eddig nem mertem álmodozni, de most feltettem magamnak a kérdést: miket szeretnék valóra váltani?
Mindig is próbáltam a legtöbbet kihozni a helyzetemből, de állandóan borzasztó kimerült voltam a betegségemtől. Most végre megvan bennem az az erő, ami ahhoz kell, hogy belefogjak dolgokba és kimenjek a világba” – árulta el.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Igaz, Selma korábban sem adta fel soha. Pár éve szerepelt a Dancing with the Stars táncos versenyben, bármilyen emberfeletti kihívást jelentettek is számára a kemény próbák. A lovaglásról sem mondott le, ellenkezőleg, terápiaként építette be az életébe. Most szeretne visszatérni a színészethez is, már három filmszerepre is rábólintott.
Mint elárulta, vannak tünetei, amelyek valószínűleg örökre vele maradnak, és időről időre előjönnek, mint a kóros izomösszehúzódások, de emellett normálisan tudja élni az életét. Igyekszik másoknak is reményt és tanácsot adni, akik hasonló betegséggel élnek. Esetében egyfajta úttörő őssejtterápia segített.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Mint két tojás
A színésznő egyik legfőbb támasza az egy szem csemetéje, Arthur, aki már kamasz, a nyáron lesz 14 éves.
Kiemelt kép: Getty Images