A Ridikül egyik adásának témája az volt, vajon tudnak-e és akarnak-e hódítani a mai férfiak. A mai világban, amikor a személyes találkozások helyett már az online térben zajlik az ismerkedés, Janza Kata fia, Samu egészen más utat választott, mint a kortársai. Erről édesanyja mesélt a műsor vendégeként.
Ma már a klasszikus módszer az úttörő
„Ebben nagyon úttörő az én nagyfiam. Most lett 18 éves a Samukám, és ő azt mondta, hogy ő nem adja fel. Vannak ezek a tipikus lányok – ő úgy hívja –, akikhez oda se lehet lépni, és nem reagálnak semmire. Azt mondta, ’én megvárom azt az egy bolondot, aki reagál majd, anya’, és ő odamegy a buszon. Megszólítja a lányokat – meséli Janza Kata. – Samu szívesen cserélne velünk, mert amikor én mesélek ezekről a bizonyos nagy évekről, amikor mi jártunk a Balatonra, vagy egymáshoz jártunk házibulizni, vagy a Moszkván az óra alatt négyre beszéltünk meg találkozót. Samu rettenetesen irigy erre, hogy nekünk ez megadatott.
Ő most elhatározta, hogy összeszedi a kis generációját, és megpróbálja kicsit az offline világ felé vinni ezt a történetet. Hisz a személyes beszélgetésekben, a szemkontaktusban.
Ő az, aki tényleg odamegy a buszon, a buszmegállóban beszélget. Mondtam neki, hogy ’kisfiam, és ennyi sok kudarc hogy hogy nem szegte a kedvedet?’ Azt mondta, hogy ’hát mi baj történhet? Legfeljebb azt mondja a lány, hogy nem. Vagy ha látom, hogy ő is ilyen tipikus lány, akkor tudomásul veszem, de én addig megyek, anya, amíg el nem érem ezt. Mert egyébként mit csinálunk? Otthon ülünk magányosan.’”
Fontos a humor
A színésznő arról is őszintén mesélt, őt mivel lehet megfogni. Elárulta, nála nem az vezet célra, ha egy férfi a külsejét dicséri. „Engem például ez soha nem érdekelt, mert mindig arra gondoltam: láttad volna, amikor 20 éves voltam – nevet a színésznő. – Nekem a humor a fontos. Nevettessen meg, vagy jöjjön egy olyan szellemi szikra, vagy egy olyan szellemi összetalálkozás, amikor földobod a labdát, és valaki abban a pillanatban lecsapja. Társaságban is rögtön megtalálom az ilyet, és pontosan tudom, hogy aki lecsapta, az értette, amit mondtam. Én ezt vadászom.”
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu