Napi friss

Egy párt alkot az X-Faktor énekesnője és az Exatlon sztárja

Tóth Janka a napokban coming outolt, felvállalva, hogy szerelme Saya Noé, azaz Kőrös Mimi, az RTL-es tehetségkutató egykori versenyzője.

Az Exatlon Hungary egykori versenyzője, Tóth Janka közösségi oldalán eddig is fel-feltűnt az énekesnő, Saya Noé, a napokban egyértelművé tették: egy párt alkotnak. A zenész, eredeti nevén Kőrös Mimi, bár sokat változott, ismerős lehet a tévénézőknek, hiszen a hazai X-Faktor első évadában szerepelt a Mimi és Gergő formáció tagjaként Szakács Gergő mellett. Malek Miklós volt a mentoruk, ők estek ki elsőként a showműsorból.

@djankesz

Durr❤️

♬ Dolly Parton and Miley – yetiraver69

Janka és Mimi posztjaiból közben az is kiderült, hogy már túl vannak az összeköltözésen, és egy mentett kutyust is magukhoz vettek, akit Lilónak hívnak. „Lilót két hete fogadtuk örökbe, és azóta boldogsággal és szeretettel tölti meg a kis családunk életét. A fajtájáról ne kérdezzetek. Legfőképp minden is van benne. Mindenkit is szeret, és nagyon hálás típus” – számolt be Janka az Instagram-oldalán még tavasszal.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tóth Janka (@djankagram) által megosztott bejegyzés

Janka követőit meglepte a magánéleti bejelentés, a kommentek többsége ugyanakkor támogató. Többen kiemelték, hogy bátor dolog volt kiállni, és vállalnia magát. De miért is ne tenné? Mindenkinek joga van szabadon szeretni. Sajnos akadnak gyűlölködők is, de a sportoló és kedvese figyelmen kívül hagyják a homofób megjegyzéseket.

A közelmúltban egyébként a Megasztárból megismert Hien is előbújt. Ő queerként azonosítja magát, ami leegyszerűsítve a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem heteroszexuális. Partnerei pedig lehetnek nők és férfiak is. „Boldog Pride-hónapot! Milyen nyomorult lenne a világ melegek és lányok nélkül” – posztolta Instagram-oldalán a napokban az énekesnő.

Nem meglepő egyébként az időzítés. Június minden évben a Pride, azaz a Büszkeség hónapja, amikor az emberek azért állnak ki, hogy a szexuális kisebbséghez tartozók is önazonosan élhessék az életüket.

Kiemelt képek: TV2, RTL

Megjelent a Story legfrissebb száma!

 

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszámát keresse az újságosoknál!

Kövess minket az Instagramon is!

OSZAR »